Egy magas piaci értéket képviselő hangszer , pl. az 1858-ban készült Bernardel csello esetében , nagyon alaposan át kell gondolni , milyen szempontok figyelembe vétele mellett lássunk hozzá a javítás megkezdéséhez. Hangszerünk a XIX .sz. közepén készült Bernandel cselló tetőlapja nem vészelte át sértetlenül az elmúlt másfél évszázadot.

A cselló egyéb részei: csiga, kávarendszer, hátlap egységesen kitűnő állapotban vannak, azokkal szerencsére nincs tennivaló.

Mivel a cselló kiemelkedő értéket képvisel , nincs más választás, mint az eredeti állapot lehetőség szerinti maximális megtartása és helyreállítása mellett elvégezni a korábbi kétségbeejtően elvégzett javítások javítását.

Mindezt oly módon, hogy egyúttal szem előtt kell tartani a kívánatos esztétikai végeredményt és az adott körülményekből ( vastagsági méreteket szem előtt tartva) kiindulva, elérni az optimális hangzást.

A tetőn látható beavatkozások sorozata és
annak javítása láttán egyfajta kriminalisztikai
esemény bontakozik ki.

Miután a cselló egy fejre esést szenvedett el , a tető jobb oldali hangnyílásának felső szemétől felfelé a szálirány helyenként szilánkos repedése mintegy 30 cm hosszan terjed, a száliránytól elforduló repedés a láb vonala felé ( lélek repedés) tér ki, majd ismét szilánkosan több évgyűrűt átszakítva folytatódik lefelé.

A tető alsó ívétől ( a nyeregtől 10 cm-re balra) hosszanti, a szál mentén vonuló repedés, ugyanilyen jellegű repedés látható, fent hasonlóan, a fogólaptól balra a peremtől 25 cm hosszan. Feltehetően ez utóbbiak egy más időpontban keletkeztek , csakúgy mint a középvonalon ( a húrtartó alatt )14 cm kiterjedésű sérülés.

Az utólagos lakkretusálás során a pontatlanul összeillesztett törések mentén, a repedésekbe csurgatott lakk szolgált a hézagokat kitöltendő anyagnak.

A felsorolt sérüléseket az akkori javító vagy nagyon gyorsan kívánta megoldani, talán a hangszer mielőbbi játékra kész hozatalának szándékával ,a hangszerhez kötődő alázatnak teljes hiányában. A tető felnyitásakor kaptunk választ arra , miért volt fedett korábban a hang, azaz a minden részletre kiterjedő beállítások miért nem hozták meg a kívánt eredményt. Ennek magyarázata, egy rossz felfogásban elvégzett tető szélezés és egy nem igazán funkcionáló gerenda. Feltehetően a belső munkát valószínűleg már később, egy másik javító végezte el .

A szélezés talán indokolt volt (erre utólag már nem kaphatunk választ) , de annak kivitelezése olyan vastagra sikerült, hogy az nagyban befolyásolta a kávarendszer és a szélek felé irányuló rezonancia terjedését. A gerenda anyagának kiválasztása megfelelő volt ugyan , de annak formai kidolgozása ill. a szálak mentén történő megdöntése nem a kívánt eredményt hozta. A felbontást követően a gerenda eltávolítása után un. fektető bakokat készítünk fenyőlécekből, amelyeket mindkét oldalon (5-5 db) szimmetrikusan felragasztva helyezünk fel. A bakok segítségével tudjuk majd később a toldalék illesztését és kialakítását pontosan elvégezni és azt az eredeti részekhez igazítani. Ezt követően nyitottuk meg a legkritikusabb repedést.

Sajnos a vártnál rosszabb eredményt kaptunk. A repedések szilánkos töréseit szétválasztva az egymáshoz már nem passzintható darabokat el kellett távolítani.

A sérült részeket gyaluval távolítjuk el és a korábbi elgondolásnak megfelelően az egymás melletti repedések legkisebb szélességéig illesztési felületet alakítunk ki egy belső toldaléknak .

A toldalékot először a tető egyik (szétválasztott) oldalával illesztjük, majd ragaszthatjuk. Az illeszték darab másik oldalából is gyalulunk és annak szélességi méretezésekor folyamatos ellenőrzés mellett kapjuk meg a végleges toldalék szélességet, szem előtt tartva a későbbi lezáráshoz, rand, előállás, szükséges pozíciókat.

Ezt követi a toldalék illesztése és beragasztása ( most nagy segítséget jelentenek a távtartó bakok), majd annak a belső és külső plasztikai kidolgozása történik . Az új toldalék darabba a szélek(perem) mentén alul és felül , az eredetinek megfelelő típusú és méretű intarziát helyezünk el.

A kényesnek mondható két oldali ( kávához történő) illesztés jól sikerült. A toldalék száliránya megfelelően követi az eredetiét és az illesztési vonalak mellett sincs hézag, a felületek pontosan illeszkednek egymáshoz.

Mindig nagyon kényes pont egy hasonló javítás esetében, hogy az illesztések szorosak legyenek, az enyv, mint ragasztóanyag összetétele és folyóssága megfelelő legyen.

A legkényesebb részen immár túl vagyunk, következett a másik kettő kevésbé problémásnak tűnő repedés kiáztatása, szétnyitása, majd újra ragasztása.

Gyakran tapasztalom , számos korábbi tetőjavítás esetében , hogy a rosszul illesztett részek közötti vonal a későbbi lakkozás vagy retusálás alkalmával kiemelkedik. A koszos ragasztás miatt, illetve a lakkpótlás során a repedési hézagok színes lakkal töltődnek fel és még inkább elszennyeződnek . Ez pedig nagyon leronthatja egy amúgy kitűnő hangszer esztétikai látványát .

Amíg nem helyeztük be az új gerendát , amely feszültséggel fogja megterhelni a tetőt, még tudunk javítani ezen az állapoton. A tető belsejét vízzel finoman átnedvesítve szoktatjuk azt a kávakoszorúhoz. Vigyáznunk kell, minden ragasztási pontot kerülnünk kell, azoknak nem szabad nedvességet kapniuk , különben megnyílhatnak. A szoktatást szakaszosan végezzük, a szorító, vagy lecsukó készlet felhelyezésével mindig egy kicsit szorítunk csak rá, amennyire a tető még nincs túlzottan befeszítve.

Nagyjából 7 napot vett igénybe a közelítés és ennek eredményeképpen az illesztési felületek ragasztásra alkalmas feszültségmentes állapotba kerültek. Megtörtént az erősítő lapok végleges ledolgozása és következhet a gerenda illesztése. Amit kiválasztottam, az egy legalább 15-20 éves sűrű ,egyenletes szálirányú fenyő anyag. A gerendát, immár a megfelelő pozícióban (ferdítés) behelyezzük el , figyelembe véve az F nyílások un. szemei közötti távolságot és az illeszteni kívánt húrláb adottságait, szélességét. A tető lecsukása után következhet a lakkozás. A toldalék, valamint az újraillesztett repedések felett szintbe hozzuk az egymás melletti részeket, citlinggel ill.éles pengével készítjük elő a lakkozási felületeket. Következhet a még nyersfa-toldalék alapozása és színezése.

Az eredeti lakkozás színét, tónusát mindig ellenőrizve visszük fel a toldalékra a lakkot, amíg el nem érjük a kívánt eredményt.